Menu
Archívum

Ezer nap a palotában

Marlena de Blasi, aki már Velencébe és Toszkánába is olvasóit magával csábító hévvel szerelmesedett bele, most Olaszország újabb vidékére, Umbriába indul, hogy férjével, Fernandóval az ódon városba, Orvietóba költözzön.

Ezen a tájékon se tengerpart, se közeli országhatár, így kevesebb az idegen, és nehezebben is fogadják be a jövevényeket. Marlena hozzálát, hogy befészkelje magát az új helyre, és azzal nyeri meg újdonsült szomszédjait, amihez a legjobban ért: befőzi magát a szívükbe. Történelmi érdekességekben bővelkedő, a táj szépségeit megidéző önéletrajzi írása hol romantikus és érzéki, hol ujjongóan vidám, miközben keresi a helyes egyensúlyt ebben a domb teteji városban, és persze a megfelelő otthont is – amely ezúttal egy tizenhatodik századi, félig-meddig romos palazzo egykori bálterme.

Marlena sokféle színes és emlékezetes egyéniséggel köt barátságot, szakácsokkal, grófokkal, pásztorokkal, még egy magányos hegedűssel is, és miközben megismeri történetüket, maga is részesévé válik életük tarka mozaikjának. Csodálattal teli hangon eleveníti föl ezeket a bájosan bonyolult lelkivilágú embereket, a már-már ijesztően távolságtartó umbriaiakat, akik számára az élet mintha külön szabályrendszer szerint működne.

A kötetben ezúttal is ínycsiklandó recepteket találunk: az igazi focaccia leírása mellett a vörösborban pácolt, fűszeres sertéscomb, a sült gesztenyés polenta vagy a barnacukorfagylalt készítésének titkaiba avatja be olvasóit a szerző.

Megható mese igaz szerelemről és újrakezdésről, felejthetetlen ételekről és bármikor felidézhető ételekről.

Stahl Judit
Cím:Eze nap a palotában
Szerző:Marlena de Blasi
A mű eredeti címe:The Lady in the Palazzo
Megjelenés éve:2007
Oldalak száma:308
Kötés típusa:Kartonált ragasztókötés visszahajló füllel
ISBN:9789638695277
Ára:2490 Ft
A Stahl könyvtárában eddig megjelent kötetek
Archívum

Az utolsó falat

Egy főzőműsor kulisszatitkai sok szerelemmel A huszonkilenc éves Casey Costello, egy reggeli tévéműsor előkészítő…

2020.07.09.
Archívum

Monszunnapló

Hogyan mentem férjhez Indiában? Shoba a dél-indiai Madras városában nevelkedik, egy népes hindu famíliában,…

2020.07.09.
Archívum

Ezer nap a palotában

Marlena de Blasi, aki már Velencébe és Toszkánába is olvasóit magával csábító hévvel szerelmesedett…

2007.07.09.
Archívum

Ezer nap Velencében

Egy nem várt szerelem története Marlenát az ötvenes éveinek elején járó, elvált amerikai nőt…

2005.07.09.
Archívum

Ház a Tatin utcán

Egy francia kisváros mindennapi örömei A fiatal amerikai lány, Susan Loomis friss diplomával a…

2004.07.10.