Menu
Női regény

Ezen múlik minden?

Mert néha érdemes elhagyni a járt utat a járatlanért.

Egyrészt bárcsak ne írta volna meg Essie azt az átkozott e-mailt. Micsoda pech, hogy a fél világ olvasta, miután véletlenül mindenkinek elküldte. Pedig csak a legjobb barátnőjének szánta. Még most is együtt élhetne Paullal, és talán már az esküvőjüket terveznék…

Másrészt milyen szerencse, hogy megírta a levelet. Másképp nem kezdhetné most újra az életét, nem lenne ilyen érdekes munkája. És pláne nem ismerte volna meg se a csupaszív Connort, se az őrülten vonzó Lucast…l, a karizmatikus, nyíltszívű, szexi pasi.

De ami tuti, hogy nem következett volna be: Essie soha nem zúgott volna bele egy olyan pasiba, akibe szigorúan tilos beleszeretni..

A szerzőről

Jill Mansell az egyik legnépszerűbb angol írónő. Művei eddig több mint 10 millió példányban fogytak el a világban. Szellemes, pergő tempójú női regényeinek olvasása közben végig azt érezzük, mintha a legjobb barátnőnkkel beszélgetnénk.

Bristolban él gyermekeivel és férjével, és minden idejét az írásnak szenteli, habár saját bevallása szerint ez nem egészen igaz, hiszen “sokat tévézik, gumicukrot eszik, és órákat lóg a neten. Csakis akkor lát hozzá a munkához, amikor az összes lehetséges pótcselekvésből kifogyott.”

Világsikerének titkát már sokan próbálták megfejteni. Könnyed stílusa, szédületesen jó humora, csavaros történetei és életszerű párbeszédei mind hozzájárulnak óriási népszerűségéhez. Azon ritka szerzők egyike, akik a legkönnyedebb témától a legsúlyosabbig képesek bemutatni a női élet örömeit és buktatóit.

Cím:Ezen múlik minden?
Szerző:Jill Mansell
A mű eredeti címe:This Could Change Everything
Megjelenés éve:2018
Oldalak száma:400
Kötés típusa:Kartonált ragasztókötés visszahajló füllel
ISBN:9786155733758
Ára:3690 Ft

Vedd meg itt:

Vedd meg itt e-könyvben:

Beleolvasó

jill-mansell-ezen-mulik-minden-belelapozo-okk

Jill Mansell eddig megjelent kötetei
Női regény

Keresd a párod

A szerelem nem vak, csak néha rövidlátó Lottie Carlyle vidám, jópofa nő, és tudomása…

2017.06.11.
Női regény

Van az a pénz?

Mert a szerelemnek ára van… Tíz évvel ezelőtt 1o.ooo fontot ajánlottak Lolának – melyik…

2016.06.17.
Női regény

Ebből szerelem lesz

Készen állsz a váratlanra? Sophie fiatal, csinos, elfoglalt fotós. Múltja lezárásához egy bájos tengerparti…

2015.06.17.
Női regény

Titkok közt

Mi van, ha másodszorra is esélyt kapsz első benyomást tenni? Lara Carson okos, talpraesett…

2014.07.04.
Archívum

Szerepcsere

Titkok és szerelmek, félreértések és megbocsátások Dexter Yates jóképű, gazdag pénzügyi szakértő. Igazi nőfaló,…

2013.07.04.
Archívum

Szólóban 1-2.

Megőrülsz egy férfiért, akit jobb lenne nem is ismerni? Akkor maradj inkább…szólóban Amikor a…

2009.07.09.
Archívum

Vegyespáros

Minden nőnek jár egy kis Jill Mansell… Fenyegetően közeledik az újév, és Liza, Dulcie…

2007.07.09.
Archívum

Újrakezdés

Minden nőnek jár egy kis Jill Mansell… Ginny Holland családi fészke üres: lánya, Jem…

2007.07.09.